Virág Diána, PhD

Név
Virág Diána, PhD
Munkahely
Neumann János Középiskola és Kollégium

Kémia-biológia szakos tanár.

Érdeklődési területe: élelmiszerkémia, környezeti kémia, analitika

2005-2012. között felsőoktatási intézményben dolgoztam kutatói munkakörben, mely mellett oktatási feladataim is voltak. Kutatási tevékenységem során környezeti kémiai és élelmiszeranalitikai vizsgálatokat végeztem, melyek eredményit rendszeresen publikáltam nemzetközi és hazai folyóiratokban. Tudományos fokokozatot 2012-ben szereztem a Debreceni Egyetemen. Ezt követően 2012-től középiskolában kezdtem tanítani kémiát és biológiát.

A tanítás kihívásainak való megfelelés mellett szeretném a kutatói évek során gyűjtött tapasztalataimat hasznosítani a közoktatásban.

Iskolánkban diákkutatási témákat indítottam, eredményeinkkel országos tudományos diákkonferenciákon veszünk részt, sikerrel.