Nyerkiné Alabert Zsuzsanna Ágnes

Név
Nyerkiné Alabert Zsuzsanna Ágnes
Munkahely
Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros

a Kutató Tanárok Országos Szövetségének elnöke 2010 - 2018 között.

Debrecenben végeztem az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen kémia-fizika szakos okleveles középiskolai tanárként. A végzés óta tanítok, jelenleg a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanáraként. Tanítványaimat rendszeresen készítem versenyekre, eredményesen. A kutatás rejtelmeibe való bevezetésüket segíti a környezetvédelmi projektekben való aktív részvételük. Rendszeres és eredményes pályázatkészítéseknek köszönhetően az elindított programokhoz a megfelelő anyagi hátteret is meg tudom teremteni. Intézményünk két nevemmel jegyzett projektért innovációs díjat kapott. (Projekthét, „Tudomány és kreativitás napja”)

Publikációim nem csak a saját szakterületemre korlátozódnak, de tanulás módszertani tanulói és tanári segédletet („Tanuljunk tanulni”, „Lusták könyve”), viselkedéskultúra és üzleti kommunikáció jegyzetet és tanári segédletet is készítettem, amit folyamatosan használnak a kollégák.
 
A tehetséggondozás mellett fontosnak tartom, hogy minden tanítványomat meg tudjam érinteni a természettudomány, illetve a környezetvédelem valamely területével.
 
A KUTOSZ elnökeként folytatni szeretném az elődeim által kijelölt utat: minél szélesebb körben ismertséget és elismertséget szerezni tagjainknak és a szövetségnek, olyan stabil kapcsolatokat építeni tudományos, állami és civil szervezetekkel, amelyek további lehetőségeket nyújtanak számunkra a továbblépéshez mind szakmailag, mind módszertanilag. Valamint elsősorban pályázatokkal biztosítani a szövetség biztos anyagi hátterét.