Molnárné László Andrea

Név
Molnárné László Andrea

A tehetséggondozás lelkes híve vagyok. Hiszem, hogy a tehetséggondozás nem merülhet ki a gyerekek fejlesztésében. Egyaránt kell figyelnünk a pedagógusok képzésére, a szülők tájékoztatására, és a társadalmi elfogadtatás hangsúlyozására.

Ebből kifolyólag nemcsak mentori szerepeket látok el, nemcsak diákokat készítek fel a Kutdiák versenyekre, illetve iskolai TDK versenyekre, nemcsak vezetem szakmailag a Winkler Márton tehetségpontot Várpalotán, hanem számos pedagógusképzést is kidolgoztam. Ezen kívül konferenciát szerveztem, pályázatokat írok,  nagyszámú előadást tartok érdeklődőknek.

Permanensen keresem a kapcsolatokat, miközben a tehetséggondozást igyekszem új dimenziókból megvilágítani, úgy mint  a játék, a munkaerőpiaci kívánalmak, személyiségjegyek, szülői felelősség, stb.