Kovács Október

Név
Kovács Október
Munkahely
Németh László Gimnázium

1990-ben végeztem az ELTÉ-n, s azóta a Németh László Gimnáziumban tanítok. 25 év alatt alkalmam nyílt elmélyedni a tanári munka teljes vertikumában. Öt tantárgyat tanítok (biológiát, kémiát, természetismeretet, környezetvédelmet, valamint technika, életvitel és gyakorlatot), osztályfőnök, tudományos diákköri elnök, vöröskeresztes tanárelnök és munkaközösség-vezető vagyok.

2005 óta rendszeresen vállalok érettségi vizsgaelnökséget és biológiából emelt szintű vizsgáztatást. Szintén 2005 óta vezetőtanárként igyekszem szolgálni a tanárképzést. Korábban szakszervezeti elnökként, az iskolaszék tagjaként, illetve a diákmozgalmat segítő pedagógusként is tevékenykedtem. Több tantervet és tankönyvet írtam. Részt vettem a biológia érettségi követelmény, a NAT (Életvitel és gyakorlat műveltségterület), valamint a kerettantervek (Technika, életvitel és gyakorlat tantárgy) kidolgozásában, és számos más oktatásfejlesztési projektben.

Tanítványaim 1999-től kezdődően nagy számban vettek részt a kutató diákok mozgalmában. Alapító tagja vagyok a KUTOSZ-nak.