A KUTOSZ Hollandiában

Szövetségünk a május 13-15-én, Kerkrade-ban tartott CoDeS konferencián képviseltette magát. Helyszíne a középkorban épült Rolduc Apátság volt, mely különleges hangulatával nagy hatást tett a résztvevőkre. (http://www.rolduc.com/)

A három napos munka a szervezők nyitóbeszédével indult. Jos Eussen az általa képviselt RCE szervezetet mutatta be. Az RCE egy regionális központ, melynek szakértői olyan oktatási rendszerrel dolgoznak, ami segíti az iskolák, az ipar, a tudomány és a kormányzati intézmények közötti szoros együttműködést és hosszú távú fejlődést garantál. (http://www.rcerm.eu/RCE_Rhine-Meuse.html)
 
Ezt követően Christine Affolter felvázolta a konferencia célját és a Codes project 6 legfontosabb kritériumát. Kihangsúlyozta, hogy bármely együttműködés nem csupán azonos munkát jelent, hanem azok egymásba adaptálhatóságát is.
Mariona Espinet az iskolák és közösségek fenntartható együttműködésének alapköveiről beszélt, úgy mint részvétel, tanulás, látásmód, cselekvés, kommunikáció…stb.
 
Műhelymunka követte az előadásokat. A csoportok a készülő publikációs anyagok szerkesztésével foglalkoztak. A magyar csapat a Travelling Guide-on dolgozott, Réti Mónika és Christine Affolter vezetésével.
 
A második napon helyi szervezetek és iskolák prezentálták a náluk gyakorlatban jól működő közösségi kapcsolatokat. Néhány ezek közül az RCE segítségével valósult meg. (http://www.ghc.nl/)
 
Hasznos előadásokat hallhattunk a biodiverzitásról. (www.naturegate.net ).
 
Utolsó nap egy csoportmunkával indult, ahol a résztvevők öt szektor szempontjait elemezve beszéltek a tanárok, diákok, kutatók, cégek és a vezetésben résztvevők munkájának és kapcsolatának előnyeiről és hátrányairól.
Érdekesnek találtuk az elszigetelt közösségek integrációjáról szóló színvonalas görög előadást. A konferenciát ismét műhelymunka követte. A tervezett kiadványok megvalósulása az előre meghatározott ütem szerint halad.